felnőtteknek, télre, lélekmelengetőnek
Pilinszky János: Hitünk titkairól (részlet)

Ádvent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy "meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk".
Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra - ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni - beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és "jogosabb" birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi "meglepetés", lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.
Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.


Zalán Tibor: Ünnep

Ünnepkor mindig szél van,
talán az ünnep hozza,
hogy tisztára mosson mindent
ami a hétköznapokban
elkoszolódik, elvásik,
azután meg várhatjuk,
hogy mikor jön a másik
ünnep - s a másik szél

Devecsery László: Idelent

Idelent madarak vacognak,
deres csönd dermedt ágra ül,
mesék csodái összerogynak...
és szívünk egyre nehezül

Weöres Sándor: Akit megtalálnak

Én keresem a célomat:
célom engem majd megtalál.
Én keresem a hitemet:
a hitem is majd megtalál.
Én keresem a szívemet:
a szívem is majd megtalál.
Keresem azt, aki enyém:
ő is keres majd. Megtalál.
Én önmagamat keresem:
egyetlen lesz, ki nem talál.
Én keresem az életem:
életem egyetlen halál.
Én keresem halálomat
és életem majd megtalál.



Szabó T. Anna: Titkosírás

illat aminek nincs neve
megfészkel az emlékezetben
de nem köthető semmihez
mondhatatlan idézhetetlen
az illattal telt pillanat
megállsz egy lélegzetnyire
van valami, de nincs neve
emlékszel rá de nincs mire


Kányádi Sándor: Gyermekkor

Hóharmaton mezítláb jártam,
ólmos esőben bőrig áztam:
éjjel az erdőn, félelmemben,
hol sírtam, hol meg énekeltem.

S mindez úgy tűnik - most, hogy emlék -,
mintha egy tisztás szélén mennék
fütyörészve, hol alkonyatkor
őzek ittak ezüst patakból.


Szabó T. Anna: Lenni a mindent

Mit akarok? A levegőt, egészen.
Hogy áramlása bizsergessen át.
Hogy ürességet foglaljon a térben,
tűzzé telítse az energiát.
Lenni, a mindent vonzó mágnesesség
két kíméletlen pólusa között
(lenn hideg föld, fenn nappá robbanó ég)
és érezni a selymes levegőt.
Úgy bomlani ki minden mozdulatból,
mint szárnycsapásból lebegő madár,
ahogy a tágas, áramló magasból
a célra tart, a zuhanásra vár.
Telítődöm a tűzzel: lebegek.
Magamban hordom saját egemet.


Nemes Nagy Ágnes: Jég

Belémfagy lassan a világ,
mint téli tóba nádbugák,
kis torlaszokban ott ragad
egy kép, egy ág, egy égdarab -
ha hinnék Benned, hallgatag
széttárnád meleg tenyered,
s az két kis napként sütne fönn
a tél felett, a tó felett,
hasadna jég, mozdulna hab,
s a tárgyak felszökellve mind
csillognának, mint a halak


Weöres Sándor: Öröknaptár (részlet)

Küszöbön már az újév.
Topog. Csizmájáról havat ráz.
Arcát csuklyája rejti el,
nem látni, zord-e vagy mosolygós,
nem tudni, mit hoz most és sohatöbbé,
nem vélni, mit visz mindörökre,
kérdéseimre nem felel.