felnőtteknek, nyárra
Szabó Lőrinc: Nyár

Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák. Szél.
Méh döng. Gyík vár.
Pók ring. Légy száll.
Jó itt. Nincs más
csak a kis ház.
Kint csönd és fény.
Bent te meg én.


Weöres Sándor: A társ

Keverd a szíved
napsugár közé,
készíts belőle
lángvirágot
s aki a földön
mellén viseli
és hevét kibírja,
ő a párod


MÉRLEG-HAIKU

akárhogy,
akár-
mikor: aki nem boldog
éppen:
hálátlan


SUMMA

Minden megérint.
- Úgy látszik: sose nő be
a szívem lágya.


Szabó Lőrinc: Séta közben

Jó volna csöndben, egymagam,
úgy élni, békén, boldogan,
mint a pipacs vagy ott alább
a margaréta, a szarkaláb, -
jó volna egy kis tanyai ház
előtt őrt állani, nyurga akác,
és megborzongani, szótlanúl,
ha az égre éji vihar vonul,
és reggel a fénybe kéjesen
belemosni millió levelem.

Jó volna szállni, ameddig a szem,
kék fátyol lenni a hegyeken,
felelőtlen, kóbor szelek
módján futkosni, egyre szebb
és távolibb országokon át,
jó volna, mint a kis kacsák,
fürödni, patakban, szitakötők
fia lenni, vagy malacok között,
akiket nem kínoz öntudat,
heverni a sárban a nap alatt.

Jó volna, – óh, de nehéz a szivem! -
átszűrni magam az elemeken,
hisz csoda-balzsam a puha sár,
mit esőből s porból kever a nyár:
óh, elaludni a föld vegyész
kezében, úgy, hogy az ébredés
kihagyja a bűnt, embert, - s virág
lenni csak, pipacs, szarkaláb,
vagy legfeljebb a tanyai ház
előtt az a szép ártatlan akác!



TÜNDÉRSZERELEM

Árnyad voltam, nedves moha közt bujdokoltam,
fölém-simuló tótükörben mindenem fájt,
sások éle összevagdalt,
bocsáss be, bocsáss be!
Ott a felhő puha ágya,
selyem holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba.

Lángod voltam, forróságodat sírva hordtam,
kopár égen meddő szívemtől perzselődtem,
mégis fáztak a virágok,
bocsáss be, bocsáss be!
Ott a felhő puha ágya,
bársony holdfény borul rája,
ne gyere az én szobámba.

Lelked voltam, lelketlenek közt bandukoltam,
fakó vízben merev-szemű halakat láttam,
s fáradt bivalyt bámulni a hídról,
bocsáss be, bocsáss be!
Legyél újra kezem árnya,
legyél újra szemem lángja,
ne gyere az én szobámba.
Árnyad voltam, lángod voltam, lelked voltam,
bocsáss be, bocsáss be -


Makay Ida: Mintha sohasem

Lombkoronákon átszűrt fényben,
nyárég alatt, sugárzó kékben,
míg pilleszárnyú szél emel.
Verset, zsolozsmát zsong a tenger.
Mintha most, itt kezdődne minden.
Mintha semmi nem múlna el.


Tóth Krisztina: Regula iuris

Mert mit egyszer megszerzettél
majd mikoron nem tied már
véle méges mássá lettél
sose leszel aki voltál

És tetőled elvetettél
bárha véle magad voltál
egyedül csak véle voltál
igazán magad

Ha igazat akarsz tenned
nálanélkül magad lenned
részed benne meg kell adjad
tenmagadtól odahagyjad

Többször nem kell hozjád venned
marad méges birtokodban
teljességed úgy lehet meg
ha ki voltál véle ott van